Kárpáti József festőművész

1956. november 5-én születtem Magyarországon, a Békés megyei Kevermesen.

Rajz szakos tanár vagyok, s a Martonvásári művészeti iskola képzőművészeti tagozatán tanítok rajzot, festészetet. E munkám mellett magam is naponta több órát festek műtermemben. Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen mindkét tevékenységem, amellett, hogy napi kihívást jelent, sok örömet is okoz. Növendékeimmel közvetlen, szeretetteljes kapcsolatom során nemcsak ők tanulhatnak, de én is számtalan inspirációt kapok alkotómunkámhoz.

16 éves koromtól foglalkozom festészettel. Tanulmányaim során számtalan mesterrel volt kapcsolatom, de legtöbbet Kokas Ignác festőművésztől kaptam. Megtanított, hogy nagyon fontos a szakmai tudás, hiszen szépen kell beszélnie annak, aki mesélni akar, de még fontosabb a tartalom, hogy amiről mesélek, az hiteles legyen.

Ma, felnőtt fejjel, "öreg" pedagógusként és festőként is ezt tartom a legfontosabbnak. Ifjú festőként absztrakt, "konstruktivista" képeket festettem, de ez nem adott lehetőséget arra, hogy azt fejezzem ki, amit igazán akarok, elfedte viszont rajzi, festői hiányosságaimat.

Mai festészetem középpontjában az ember áll. Mesélni akarok az emberi kapcsolatokról, az érzelmek finom, szavakkal ki nem fejezhető rezdüléseiről. Arról, hogy csak a körülményeink, környezetünk változik, az ember épp olyan marad, mint bármikor korábban volt. Gyarló, esendő, szerelmes, huncut, intrikus és sajnos gonosz is. Sohasem tanul hibáiból, összességében mégis szeretetre méltó. Képeim belülről születnek, a rajtuk megjelenő alakok a képzelet szülöttei, modellt csak egyes részletekhez használok. Valójában a gondolat megjelenéséhez szimbolikusabb alakok is elegendőek lennének, mégis személyesebb, hitelesebb ha egy-egy arckifejezés, tekintet nagyobb gondossággal villan elő a képből.

Festői eszközök tekintetében pedig továbbra is vallom és tanítom, hogy első a gondolat. Mindig szóljon a kép valamiről, ami másnak is fontos, s ehhez rendelem a kifejezőeszközöket, hogy élvezetes és érdekes legyen a "mese".

Festményeimmel állandóan megjelenek hazai galériákban, kiállításokon, bemutatókon.

Elégedett vagyok, amikor külföldi bemutatókon, kiállításokon épp oly szeretettel fogadják munkáimat, mint itthon. Értik, mert ez közös nyelv.

Utazásaimat a bölcsesség egyik forrásának tartom. Többször jártam Olaszországban növendékeimmel, ahol kiállítottunk, dolgoztunk is, tapasztalatokat és barátokat gyűjtöttünk. Sok tapasztalatot szerezhettem még Svédországban, Ausztriában, a Felvidéken és Erdélyben is. A "festő-batyu" nagy varázsló, megnyitja az emberek szívét.

Évente egy-két hetet szeretek tájképfestéssel tölteni. Ilyenkor kiszabadulok a műteremből, s valahol a világban szabadon bolyonghatok. A táj is érzelmeink hordozója, hat ránk, belemerülhetünk, újra részei lehetünk. Miközben kinn festek, érzem a fű illatát, hátamon a nap perzselő erejét, hallom a hangokat, küzdök a bogarakkal, akik birtokba veszik vásznamat, festődobozomat. A tájat fotózni kell, ha reprodukálni akarom, de festeni, ha mesélni akarok vele.